Egy újabb év kezdete a McKinley High School-ban, vajon ez is olyan szörnyen borzasztó lesz, mint a tavalyi? Bár a tavalyi év szinte rendíthetetlenné és ellenállóvá tett. Magabiztos mosollyal az arcomon sétáltam a hirdetőtábla felé, hogy megnézzem, miféle programok és szakkörök vannak tervezve erre az évre. Hátha találok magamnak valami jót. Esetlen valamilyen hangszeren tanulhatnék, vagy színi kör... Bár ilyenek úgysem lennének, mert Mr.Figgins nem költ "feleslegesen", így a művészet el van hanyagolva ebben az átkozott iskolában. Pedig a magamfajta tehetségeknek szükségük van egy helyre, ahol fejleszthetik már így is elég tökéletes képességeiket. Mondjuk annyi sok tehetség nincsen itt rajtam kívül, kivéve, ha nem számítjuk a focistákat és a pompon-lányokat. A focicsapat irányítója annyira édes és helyes... Finn... Csak álmodozhatok róla, soha semmi nem lesz közöttünk, még a nevemet sem tudja. Csak annyit lát, hogy én vagyok az a csaj, akit minden nap arcon öntenek lötyivel. Vagy még annyit sem. Ez olyan... egyirányú plátói szerelem, istenem, ha csak egyszer beszélhetnék vele... De már megint elkalandoztam. Kissé megráztam a fejemet, hogy a gondolataim kitisztuljanak, és a táblára néztem. A szemem azonnal megakadt egy papírlapon, ami a hirdetést leszámítva üres volt. Vagyis még senki nem jelentkezett rá, én azonban már nyúltam a tollamért, és a kis aranycsillagért, amit mindig a nevem mellé teszek. Ez jelenti azt, hogy egy nap nagy sztár leszek. Mert az leszek. Felírtam a nevemet, mellé tettem a csillagot, és elégedetten sóhajtottam. Végre újraindul a Glee! Ez az iskolai kórus, vagyis volt, évekkel ezelőtt. De aztán végül már senki nem járt, úgyhogy beszüntették. De mit akar ezzel a klubbal kezdeni a spanyoltanár, Mr. Shuester? Talán ő is olyan tehetséges, mint én? Jó, annyira nem lehet, de talán kedveli a zenét. Istenem, már jól kezdődik ez az év!